Disenchanted

Most erős dilemmám van, hogy hogyan is kezdjek bele. Nem tudom, alkalmas-e a pillanat egy óriási élménybeszámolóra.
Annyi biztos, hogy ez volt életem legjobb koncertje! És az is biztos, hogy kaptam olyan "sebeket", amiket csak az idő fog begyógyítani... Kezdjük ezzel, így talán még gyorsabban túllépek rajta... Mert hogy túl kell, így nem maradhatok örökre. Hamarosan írok a koncertről is, ígérem!
Röviden tömören: nem mehettem a meet&greet-re. Mert fura mód hirtelen mindenki megfeledkezett arról, hogy én csinálom a zombeee-t, és a magyar mcrmy is abból lett. De most már legalább tudom, hogy semmi értelme nincs az egésznek. Örülhetek, hogy milyen jó, hogy rengeteg ember az oldalamnak köszönhetően ismerte meg egymást, de erre éles helyzetben úgysem fog senki emlékezni. Pedig tényleg annyira bíztam benne, hogy ez egy jó kis közösség... 4 és fél év után kellett rájönnöm, hogy ez semmi, csak az MCR-t imádó tinilányok gyűjtőhelye, akik végül átgázolnak mindenen... Nincs itt semmi mély tartalom... talán mindig is tudtam, hogy csak valami kamaszos ábránd, de... volt idő, amikor tényleg össze tartó volt! Nem hiszem el, hogy pl... 2008-ban is megtették volna ezt velem bárkik. Hát ez van, most már 2011-et írunk. Megkaptam a magamét. Annyit dühöngtem már facebook-on, hogy most már csak vállvonogatva írom ezt az egészet, némi könnyel a szememben.
Nem tudom elégszer leírni, hogy nem az fáj, hogy nem találkoztam személyesen a bandával... hanem az, hogy akik a zombeee-nak köszönhetően ismerték meg egymást, és emiatt jutottak be, egy pillanatra sem gondoltak rám...
Legalább edződöm az élethez. Tényleg csak magával kell foglalkoznia az embernek, másképp nem jut sehova. Sok mindent kellett volna máshogy csinálnom. Például nem bízni idegenekben. Nem tudom, hogy gondolhattam azt, hogy bárkit is érdekelni fog az én sok éves munkám... Naív voltam, ennyi. És a saját naívságom okozta a legnagyobb fájdalmat. Megfordult a fejembe, hogy lehet egy ilyen kimenetele is a dolognak  bevallom... De ennél többet gondoltam az mcrmy-ról! Csak tudnám miért? Honnan képzeltem, hogy szorul bármiféle együttérzés egy csapat megvadult tinilányba, aki istenít néhány hapsit? Hülye voltam, ennyi. Becsapott az internet engem is, mint ahogy már becsapott annyi embert előttem... A valóság nem fanfiction. Nem az van, hogy egy magában bőg egy lány mcr koncert előtt, aztán hopp jön valamelyik tag, és megvigasztalja. Hát nem.
De régen akkor is máshogy ment még minden! Most már sosem tudom meg, de nem hiszem el, hogy akkor is megtették volna ezt velem...
Régen... hát, elmúlt. Ez van. Tovább kell lépnem. Átbasztak, ez van.
El sem tudjátok képzelni, milyen érzés volt tegnap bezárni az oldalt. Majdnem töröltem az egészet... Durva volt. Nem hittem volna, hogy történhet bármi is, ami miatt majd egyszer meg akarom szüntetni az egészet.
Először csak letiltottam a modulokat, aztán nem is bírtam sokáig! De... ezek után...
"Ha ennyire eleged van belőlünk akkor lépj ki, nenj el, de ha nem akkor meg törődj bele a dolgokba és fejezd be. "
Ez annyira kiakasztott, hogy már ott volt az egér a piros törlés gombon. Csak az járt a fejembe, hogy elmenni, igen, elegem van az egészből, véget akarok vetni neki, elfelejteni örökre, mert ennek így az égvilágon semmi értelme.
De szerencsére annyi józan eszem még maradt, hogy rájöjjek, ha örökre törlöm, az jobban fájna végül, mint hogy néhány embernek köszönhetően akkorát csalódtam, mint még soha.
Végülis boldognak mondhatom magam, hogy csak idegenekben csalódtam eddig. Bár nem éreztem őket annak... de ez már a saját naivságom megint.
Mennyire vicces lett volna törölni az egészet! Az oldalt, a csoportot, mindent! A fórum meg jelenleg úgyse megy... Vajon megkönnyebbültem volna utána, vagy tényleg csak még jobban fájt volna? Ha fájt volna, az csak az emlékek miatt lett volna, nem a jelen miatt, az biztos.
De hadd menjen minden úgy, mint eddig... Már nagyon rég óta szükségem volt erre a "felébredésre". Végülis nem élhettem volna örökre ebben a Zombeee falvás-álomvilágban. Csak nem hittem volna, hogy így lesz vége... Sok mindent megváltoztatott a tegnapi nap. El sem tudjátok képzelni, mennyi mindent.
Mondhatjuk azt, hogy jó irányba. Lassan ideje lesz elszakadni 5 éves álmoktól...
Azt hiszem sokkal többet tanultam abból, hogy nem találkoztam velük, mintha találkoztam volna...
Azt hiszem, csak egy ideális világban találkozhattam volna velük szerdán. Talán írok róla egy fanfiction-t. Hogy milyen lenne egy ideális világ.
Na mindegy.
Ezzel most lezártam ezt az egészet.
Csinálom tovább amit csinálok, közel sem úgy, mint annó, csak addig, amíg jól esik, nem bízom senkiben, csak azért mert ugyan olyan zenét hallgat, mint én.

Itt a vége, fuss el véle!