Egy ilyen témájú bejegyzést már rég óta akarok írni, de csak most jutottam el odáig, hogy meg is tegyem.
Már többször írtam arról, hogy nem igazán szeretek beállításokat rajzolni. Most kifejteném kicsit bővebben, hogy miért is nem…
Őszintén szólva, nagyon unalmasnak találom. Mire jó valamit ugyan úgy lerajzolni, mint ahogy látható? Az ott van, tessék megnézni. A mai világban meg aztán pláne, hiszen alapcikk a fényképező, és/vagy fényképezős telefon. Jó, természetesen nem ugyan az a kettő, de ha valaki ugyan azt a beállítást szeretné látni, ami ki van téve, akkor azt sokkal rövidebben megoldhatja úgy, hogy lefényképezi. Egyébként ebből a gondolatból kifolyólag komolyan elkezdett érdekelni a fotográfia is… Csak éppen amikor rám jön a fotózhatnék, valami mindig közbeszól… Többek közt a fényképezőgép, ami úgy zabálja az (eleve is régi, és rossz) aksikat, hogy két kép után kipurcan…
Egyáltalán nem kell velem egyetérteni, nem azért írok most, csak megosztom a véleményem. Az meg más kérdés, hogy kinek tetszik, és kinek nem.
Lehet, hogy „fú de művészet ellenesnek” tűnnek az eddig leírtak, de akkor is így érzek. Szerintem a rajzolásnál, festésnél, stb.-nél az az izgalmas rész, amikor az ember a semmiből, vagy néhány valós dologból valami teljesen újat hoz létre. Ami eddig semmilyen formában nem létezett, csak most, 2 dimenzióban „kel életre”.
Egy rakat gyümölcsben, vagy korsóban az asztalon mi érdekes van, ami arra szorulna, hogy megörökítsük? Persze, ha egy bizonyos részlet izgalmas egy csendéleten, vagy bármin belül, az már megörökíteni való! De az, amikor kiraknak valamit egy asztalra, és tessék, rajzold meg az egészet, az egyszerűen uncsi. Persze szükség van rá, hiszen az ilyen gyakorlásokkal lehet az alapvető dolgokat begyakorolni. De akkor is unalmas, nincs mit tenni.
A dizájnolást, és a tervezős részeket is azért szeretem jobban, mert azzal is valami újat csinálok. Nekem a művészet mindig az ilyen fantáziához kapcsolódó témákhoz kötődött. Gyönyörűen meg lehet rajzolni egy gyümölcstálat, de alap estben abban nincs semmi fantázia. Csak gyümölcsök. Egy tálban.
Ha visznek bele fantáziát, akkor persze lesz benne… (Csak a félreértések elkerülése végett! xD)
Már többször írtam arról, hogy nem igazán szeretek beállításokat rajzolni. Most kifejteném kicsit bővebben, hogy miért is nem…
Őszintén szólva, nagyon unalmasnak találom. Mire jó valamit ugyan úgy lerajzolni, mint ahogy látható? Az ott van, tessék megnézni. A mai világban meg aztán pláne, hiszen alapcikk a fényképező, és/vagy fényképezős telefon. Jó, természetesen nem ugyan az a kettő, de ha valaki ugyan azt a beállítást szeretné látni, ami ki van téve, akkor azt sokkal rövidebben megoldhatja úgy, hogy lefényképezi. Egyébként ebből a gondolatból kifolyólag komolyan elkezdett érdekelni a fotográfia is… Csak éppen amikor rám jön a fotózhatnék, valami mindig közbeszól… Többek közt a fényképezőgép, ami úgy zabálja az (eleve is régi, és rossz) aksikat, hogy két kép után kipurcan…
Egyáltalán nem kell velem egyetérteni, nem azért írok most, csak megosztom a véleményem. Az meg más kérdés, hogy kinek tetszik, és kinek nem.
Lehet, hogy „fú de művészet ellenesnek” tűnnek az eddig leírtak, de akkor is így érzek. Szerintem a rajzolásnál, festésnél, stb.-nél az az izgalmas rész, amikor az ember a semmiből, vagy néhány valós dologból valami teljesen újat hoz létre. Ami eddig semmilyen formában nem létezett, csak most, 2 dimenzióban „kel életre”.
Egy rakat gyümölcsben, vagy korsóban az asztalon mi érdekes van, ami arra szorulna, hogy megörökítsük? Persze, ha egy bizonyos részlet izgalmas egy csendéleten, vagy bármin belül, az már megörökíteni való! De az, amikor kiraknak valamit egy asztalra, és tessék, rajzold meg az egészet, az egyszerűen uncsi. Persze szükség van rá, hiszen az ilyen gyakorlásokkal lehet az alapvető dolgokat begyakorolni. De akkor is unalmas, nincs mit tenni.
A dizájnolást, és a tervezős részeket is azért szeretem jobban, mert azzal is valami újat csinálok. Nekem a művészet mindig az ilyen fantáziához kapcsolódó témákhoz kötődött. Gyönyörűen meg lehet rajzolni egy gyümölcstálat, de alap estben abban nincs semmi fantázia. Csak gyümölcsök. Egy tálban.
Ha visznek bele fantáziát, akkor persze lesz benne… (Csak a félreértések elkerülése végett! xD)
Azt hiszem, ennyit akartam. :) Nagyon kíváncsi lennék a Ti véleményetekre is a témában, mert tudom, hogy néhanapján kódorog erre egy-egy művészlélek! ;)
4 megjegyzés:
Tök jó hogy ezt így leírtad. Valahogy mellette is állok, meg nem is.
Mivel én járok ilyen izére, miezmár, rajzemberkiképző tanfolyamra, ami drága, nos.
Ott mi vééégig ilyeneket rajzolunk. Szóval semmit sem tervezünk, csakis másolunk, ha lehet így kifejezni. Persze ez nem feltétlenül rossz, szerintem lehet ez egy alap is, ha valaki komolyabban szeretne ezzel foglalkozni. Meg hát az is, mivel akkor nem ezt csinálnánk....
Én is néha kibaszott unalmasnak találok pár beállítást. Eleve nem szeretek élettelen dolgokat lerajzolni... A drága denszing tanárúr szerint én jól tolom a ceruzarajzot, és ott áradozott róla, hogy milyen érdekes, hogy nem satírozással, hanem vonalakból rakom össze a tónust, stb, stb.
Én úgy vagyok vele, hogy egy csendéletből mindig azt szedem ki, ami érdekel, és tudom hogy lerajzolva jól fog kinézni. Általában mindig felrajzolom először nagy vonalakban az egészet, vagy azt a kis részt részletesebben ami érdekel. Aztán hunyorítok. Kinézem azt belőle, ami húdeatomkirályul fog kinézni.
Most például gondolok egy olyan esetre, amikor koponya volt egy csendéletben. Én rögtön megörültem neki. Azt helyeztem a lap közepére, a többi részt pedig elhalványulva felrajzoltam.
Vagy ezen a héten pölö... nagyon sok kis szarság volt egy helyre rakva, és én megláttam benne egy kitekert kezet. Persze nem élő emberből származott sajnos, de én azt helyeztem egy fő állásba. Meg amúgy, tök érdekesen néz ki az, mikor azt a fő izét amit kiszemeltél nem a lap kibaszott középpontjába rakod, hanem oldalra, aztán az felé elhalványul, mármint a másik oldalra...
najó, faszomat már, tanulnom kellene.
Én nemtudok rajzolni, de rajzon mindig ilyen hülyeségeket csinálunk... És tényleg jobb, amikor nem "másolni" kell. Csak azért jó, mert én elég béna vagyok, és nem tudom azt megjeleníteni amit elképzelek. De a legjobb a fényképezés! :D
Pedig fontosak ezek az uncsi beállítások! :D Lehet, hogy most megköveztek, de én mindig is szerettem őket. Szeretem megfigyelni a fényeket, az árnyékokat, a formákat, ez az alapja mindennek. Ha ezt nem tanulod meg normálisan, akkor nem tudsz a semmiből létrehozni valamit, mert az sehogy se lesz egyben :D Egyébként mi múltkor rajzon valami nagyon fura kerámiatárgyat rajzoltunk, és olyan durva volt, majd majd lefényképezem, ezt nem lehet elmagyarázni :D Szóval ha csendéleteket rajzolsz, ne arra gondolj, hogy ebben semmi fantázia nincs, mert igen is van! Milyen csoda már az is, ha le tudsz rajzolni szépen egy tál almát! Festeni még jobb, mert ott még a színeket is tudod tanulmányozni, és ez olyan... olyan... jó érzés. Én is gondoltam már arra, hogy tök felesleges lerajzolni, ami egyébként is ott van, és le is tudod fényképezni, de a fotográfia már egészen már dolog... Na, abban semmi érdekes nem lesz, ha lefényképezel egy tál almát. Abban nincs benne a saját egyéniséged. Mert egy tál almába is bele lehet vinni, de még mennyire. Úristen, most az idióta pécsiművészetis énem beszélt, bocsi, ha tök értelmetlen az egész, már nem is emlékszem, mit írtam :D *önkívület*
Persze Zadri, azt írtam is, hogy fontos ezeket megtanulni, és ezért is tanulom. :D De akkor is jobb szeretek elszakadni a "valóságtól". ;)
Megjegyzés küldése